Szőrtelenítés – hagyományos gyantával és cukorpasztával

Évezredek óta foglalkoztatja a nőket egy örök dilemma: hogyan szőrtelenítsünk? Már az ókori Rómában is feltalálták magukat a lányok, asszonyok (és férfiak is), akkor még felforrósított vas eszközzel perzselték le a testszőrzetüket; de Kleopátra is az innovatív technikák élén járt: ő volt az első a történelemben, aki olvasztott cukor és citromlé keverékéből készült masszát használt, a ma ismert cukorpaszta elődjét.

Ma már szinte korlátlan lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megszabaduljunk a nemkívánatos szőrszálaktól. A borotvától kezdve az epilátoron keresztül a házi és kozmetikában történő gyantázásig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szőrtelenítési módszert és eszközt, attól függően, hogy fájdalommentesen vagy tartósan szeretne-e megszabadulni a karját, lábát, intim területeit borító szőrzettől.

Fontos, hogy bár jól hangzik, de végleges szőrtelenítés nem létezik – hiszen a lézeres eljárások hiába égetik el a hajhagymákat, azok egy idő után újranőnek, így körülbelül két évig tudják biztosítani a teljes csupaszságot, majd utána meg kell ismételni a kezelést. Kevésbé költségesek a különböző gyantával történő szőrtelenítési eljárások, amik bár némi fájdalommal járnak, de képesek biztosítani körülbelül 4-6 hétig a szőrtelen területeket.

Szőrtelenítés a VM Orchidea Kreatív Kozmetikában

A zuglói VM Orchidea Kreatív Kozmetikában többféle szőrtelenítési eljárás közül választhatsz: hagyományos, elasztikus, fekete orchidea gyanta vagy cukorpasztás szőrtelenítés.
 Hagyományos gyanta Elasztikus gyantaFekete orchidea gyantaCukorpasztás szőrtelenítés
Kinek ajánlottMinden bőrtípusnak, erős és rövid szőrszálakraIntim és az arc területeire, hiperérzékeny bőrreFőként férfiaknak és erős szőrzetű nőknekÉrzékeny és allergiás bőrre
AlapanyagaTitándioxid, fenyőgyanta, laboratóriumi körülmények között előállított100% természetes, brazil fenyőkről származó gyanta, maracuja olaj és méhviasz kivonatFekete orchidea virágából kinyert géles állagú kivonatMéz, cukor és víz vagy természetes citromlé keveréke
ElőnyeAz erős és rövid szőrszálakat is hatékonyan távolítja el, a nyári időszakban is alkalmazható, mert megőrzi a bőr napbarnítottságátTermészetes alapanyagaiból adódóan nem roncsolja a bőrt, az erős és rövid szálakat is képes hatékonyan eltávolítaniVédi és regenerálja a szöveteket, csökkentve a szőrtelenítés által okozott bőrtraumát, a legerősebb szőrszálakat is ki tudja tépniPeelingezi és hidratálja a bőrt, miközben kíméletesen eltávolítja a szőrt
HátrányaKönnyen allergiás reakciót okozhat, amitől a bőr kipirosodik, kipattog--Hosszabb időt vesz igénybe a szőrtelenítés erősebb szőrzet esetén
Szőrtelenség időtartama (becsült)2-3 hét4 hét3-4 hét4-6 hét
Szőrtelenítés folyamataPatronnal visszük fel a bőrre a gyantát a szőrnövekedéssel megegyező irányba, majd papír segítségével tépjük le az ellenkező iránybaSpatulával visszük fel a bőrre a gyantát a szőrnövekedéssel megegyező irányba, majd kézzel tépjük le az ellenkező iránybaPatronnal visszük fel a bőrre a gyantát a szőrnövekedéssel megegyező irányba, majd papír segítségével tépjük le az ellenkező iránybaKézzel visszük fel a bőrre a cukorpasztát a szőrnövekedéssel ellenkezőleg és kézzel szedjük le a szőrnövekedéssel megegyező irányba
FájdalommentességKevésbé fájdalommentes1-2 alkalom után majdnem teljesen fájdalommentesKevésbé fájdalommentesElső alkalom után majdnem teljesen fájdalommentes
Maradék anyag eltávolításaOlajjalOlajjalOlajjalVízzel

Bejelentkezés szőrtelenítésre a kozmetikába

Ha bizonytalan vagy, melyik szőrtelenítési eljárás lenne a leghatékonyabb számodra, ne aggódj, segítek dönteni! Bejelentkezésnél csak azt jelezd, hogy melyik testrészedet szeretnéd szőrteleníteni, és itt helyben közösen kiválasztjuk a neked megfelelő módszert.
Időpontot kérek
A kozmetika aktuális árait ide kattintva éred el. A cukorpasztás szőrtelenítés, a hagyományos és elasztikus gyanta, valamint a fekete orchidea gyanta árai eltérhetnek!
A rendszeresen szőrtelenített bőr ápolása
Bármilyen módszerrel, eljárással is szőrtelenítsünk, mint az arckezelések tekintetében, úgy itt is kiemelt fontosságú az otthoni, rendszeres bőrápolás. Ahhoz, hogy hosszan tartóan puha és selymes legyen a bőr szőrtelenítés után is, fontos a rendszeres, napi fürdés után történő testápoló használat (lehetőleg illatanyag- és paraffinmentes). Heti egyszer szükséges testradírt használni, ami meggátolja a szőr benövését. Csak ezeknek a szabályoknak a betartásával érhető el a hosszan tartóan sima, puha, selymes bőr, mivel csak a megfelelően hidratált bőrön kerülhető el az, hogy a szőrszálak betörjenek és a bőr kipattogjon.

Szőrtelenítési etikett

Mint bárhol, úgy a kozmetikában is vannak írott és íratlan szabályok, amiknek betartása megkönnyíti a kozmetikus munkáját és a vendég kikapcsolódását is. Az etikett minden kezelés esetében általános, mindennapi normákat tartalmaz, melyek az időpontok kezelésére, az egészségi állapotra és a higiéniára is kitérnek. A közös munka hatékonysága érdekében ide kattintva tudsz tájékozódni a VM Orchidea Kreatív Kozmetika etikettjéről.

Korhatárok

Szőrtelenítésre leghamarabb 14 évesen tudsz jönni hozzám, ám 16 éves korig szintén szükség van a szülői beleegyezésreIntim szőrtelenítést 18 éves kor alatt szülői beleegyezés hiányában nem tudok végezni.

Higiénia

Kérlek, egy-egy kezelés előtt figyelj, hogy higiénikusan, tisztán érkezz – ez különösen igaz a szőrtelenítésre.

Amennyiben intim szőrtelenítésre vagy hónalj gyantázásra kértél időpontot, kérlek, különösen ügyelj arra, hogy tiszta bőrfelülettel érkezz. Ha van nálad törlőkendő (vagy ha nincs, de szeretnél, tőlem is kérhetsz), amivel át szeretnéd törölni magad, természetesen biztosítok rá helyet és lehetőséget. Intim gyanta esetén, ha menstruálsz, kérlek, inkább mondd le az időpontodat és egyeztessünk újat.